A kételkedés és az igaz kérdezés

Kétely és az igaz kérdezés. Hogyan tudok különbséget tenni?

A kételkedés egy nagyon hasznos túlélési gépezet. Vedd észre, hogy azért van, hogy gondoskodjon rólad. Sok dolog van, amiben kételkednünk is kellene: a politikai vezetésben, néhány emberben, spirituális vezetőkben stb. Jó ezeket megkérdőjelezni, és óvatosnak lenni, hogy megvédd magad.

Ugyanakkor, ha az ismeretlennel és önmagunkkal akarunk találkozni, akkor a kétely az útunkban áll. Ráadásul sokszor észre sem vesszük, hogy egy-egy belső dialógusunk mögött kétely bújik meg. Önkutatásként álcázza magát és úgy tesz mintha valami spirituális igaz kérdezés lenne. Akkor hogy tudunk különbséget tenni a kétely és az igaz kérdezés között?

A kételkedés egy életre szól. Ez egy beépített túlélési struktúra, amelytől nem kell megszabadulnunk. De arra edzhetjük a megkülönböztető értelmünket, hogy meglássa, mikor kapcsol be az szükségtelenül és megtanulhatunk felülemelkedni rajta. Több vagyunk, mint a kételyünk és ezért képesek vagyunk ránézni és tudatába kerülni, hogy mi zajlik. Amikor önfelismerésünknek küszöbén állunk, amely a teljes ismeretlenségbe való ugrást jelenti, akkor a kételkedő elme az útban áll. Ramana azt mondta, hogy az ön-kétely az utolsó akadály.

Ez most úgy hangzik, hogy valami nagynak kell történni, mert ezt itt az utolsó akadály! Így bekapcsol a felébredéssel kapcsolatos óriási elvárások és képzelgések sorozata. Hagyd ezt! Tapasztalatom szerint, ahogy Papaji mondta: “Az akadály az, hogy hiszel abban, hogy van akadály.” Amikor megállunk ezt megláthatjuk. Nagyon egyszerű, de nem hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a kételkedő elme felbukkan.

A kételyt az ismeretlenre adott félelemválasz generálja. Amikor a tanítóm arra invitált, hogy nyíljak meg és lássam meg önmagam, akkor azt mondta, hogy felejtsek el mindent, amit addig hallottam vagy felismertem és ugorjak az ismeretlenbe. Félelem volt jelen, amely szinte tűzzé vált, mely segítette a felismerés folyamatát. Aztán pedig elillant. Béke és óriási tér volt ott. Nem volt nagy tüzijáték, ahogy az elme elképzelné. De valami nagyobb történt, mert ez túl volt az elmén. Nagyon egyszerű lett minden. De aztán jött a kételkedő elme, ahogy szokott: „igen, de...mi a következő lépés. Ez nem lehet ilyen egyszerű. Ez nem lehet igaz...”vagy „Ezt itt kell tartanom.” – na de álljon már meg a menet, épp felismertem hogy Ez itt VAN, Én itt vagyok – tehát ez a vágy, hogy meg akarom tartani már eleve abszurd. Elkaptam. Ez már a kételkedő elme. Illetve felbukkan az én és az enyém. "Majd Én hazaviszem. Majd én megtartom."

Mi segíthet, amikor ez a trükkös elme így játszik velünk? Amikor felismerjük a kételkedő gondolatot, fordítsuk azt át egy igazi kérdésbe! Például: “Ez nem lehet igaz.” – Igaz ez? Ez azonnal megnyitja az elmét és megtörténik az önkutatás. A testedben is végigkövetheted. Az igaz kérdezésnél kitágulunk megnyílik a mellkas és könnyebben lélegzel. Ehhez még kiváncsiság is társul. Amikor kételkedünk összeszűkülünk, visszavonulunk, idegessé válhatunk és pörögni kezd az elme. Ezek a “tünetek” és mozgások nagyon sokat segítenek nekünk beazonosítani azt, hogy mit tapasztalunk igazából és különbséget tudunk tenni a kételkedés és igaz kérdezés között.

Az igaz kérdezés friss és élénkítő. Általa ezt a mindig jelenlévő intelligenciát fedezhetjük fel, akik mi mind vagyunk. Akkor tudod igazán megkérdezni, hogy "Ki vagyok én?", ha hajlandó vagy NEM TUDNI. Elfelejtesz mindent, amit tudsz és ártatlanul a teljes szívedből kérdezel.